2025. szeptember 23-án a Vizuális Kultúra Intézetének elsős hallgatói múzeumi óra keretében látogatást tettek a Görögkatolikus Múzeumban, Nyíregyháza egyik új, Balázs Mihály Kossuth-díjas építész által tervezett kortárs épületében. A rövidesen záró "A szent vonzásában" című emlékkiállítást tekintették meg, amely a hazai szakrális művészet meghatározó alakja, Puskás László képzőművész, görögkatolikus pap világi és szakrális életművéből tartott mutat be válogatást. A szakmai tárlatvezetést Prof. dr. Jankáné dr. Puskás Bernadett művészettörténész tartotta, aki e kiállítás kurátora. A tanárnő által szervezett program keretében bepillantást nyertünk az állandó egyházművészeti kiállításba is, amelynek alaposabb megismerésére egy másik alkalommal kerül sor.