Horváth Kinga

|    ÖNÉLETRAJZ     |     ADATLAP     |     MUNKÁK    |

1971. június 10-én született Miskolcon.

Középiskolai tanulmányait a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium rajz szakos osztályában végezte.Ezen időszakban tanárai Pollner Erika, Forrai András művésztanárok, valamint Seres János, Máger Ágnes, Papp László festőművészek voltak.

1990–97-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója, ahol 1995-ben diplomázott Képgrafika és Vizuális nevelés szakon. Mestere 1990–92-ig König Róbert grafikusművész, 1992-től Kocsis Imre festő- és grafikusművész volt.

1995–97-ig tanulmányait posztgraduális képzés keretében folytatta a Magyar Képzőművészeti Főiskolán.

2006-tól a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának hallgatója. (Abszolutórium 2009-ben)

1995–2014-ig a Miskolci Gábor Áron Művészeti Szakközépiskola grafika- és rajztanára.

2014 nyarától a Miskolci Gábor Áron Művészeti Szakközépiskolában végzett munka a két intézmény összevonásával létrehozott Miskolci Fazola Henrik Szakképző Iskolában folytatódott.

2010–2014-ig A Debreceni Egyetem Építészmérnök Tanszékének rajztanára.

2015-től a Nyíregyházi Főiskola Vizuális Kultúra Intézetének tanára.

 

Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Grafikusművészek Szövetségének, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Rézkarcoló és Litográfus Művészek Egyesületének, és a MIKOR csoportnak (Miskolci Kortárs Képzőművészek Egyesülete).

 

Egyéni kiállítások

1996      Dózsa Művelődési Ház,  Budapest

1997      Miskolci Galéria, Petró-ház, Miskolc

1998      Miskolci Bölcsész Egyesület Galériája (Társ kiállító: nagyapja, Köves László), Miskolc

1999      Miskolci Nemzeti Színház, Miskolc

2002      „Utak” - Városi Kiállítóterem, Kazincbarcika

2002      „Utak II.” - Galéria IX., Budapest

2004      Művelődési Ház (Kiállító alkotótárs: Papp Nikolett), Kalocsa

2004      „Összekötők” - Miskolci Galéria, Miskolc

2008      Löffler Béla Múzeum (Kiállító alkotótárs: Varsányi Emília), Kassa

2009      „Utak, terek, történetek” – Boltíves Galéria, Budapest

2012      Ari Kupsus Galéria, Budapest

2014      „Mester és tanítvány” sorozat – Szeszák Ádámmal, HOM – Miskolci Galéria, Petró-ház

 

Válogatott csoportos kiállítások

1994,’97,’99, 2003,’05,’07, ’09, 2012, 2014
                Miskolci Téli Tárlat, Miskolc, Miskolci Galéria

1995, ’97 Barcsay Emlékkiállítás, Budapest, M. K. E. Barcsay Terem

1995        Körmendi Galéria, Budapest

1996, 1998, 2000, 2002, 2004, 2006, 2011
                Országos Grafikai Biennále (XVIII – XXIII, XXV), Miskolc, Miskolci Galéria

1996, ’99, 2001
                Válogatás a Kalocsai Alkotótábor anyagából, Kalocsa, Városi Kiállítóterem

1996       CW. Bank kiállítás, Bécs, Magyar Nagykövetség

1996       Válogatás a XVIII. O. G. Biennále anyagából, Kolozsvár, Művészeti Akadémia

1997       Válogatás a XVIII. O. G. Biennále anyagából, Szabadka, Képzőművészeti Találkozó

1997       Válogatás a XVIII. O. G. Biennále anyagából, Besztercebánya, Statna Galéria

1997       Hungary’s 1100 th Anniversary, Castellani Art Museum of NiagaraUniv.,USA

1997      „Magyar Szalon”, Budapest, Műcsarnok

1997      „Fiatal grafikusok”, Szentendre, Domb Galéria

1998      Bank Center (Világbank), Budapest

1999      III. Nemzetközi Egyiptomi Nyomat Triennále, Gíza, Egyiptom, Ministry of Culture National
              Centre of Fine Arts

2001      Válogatás Hejcei Nemzetközi Művésztelep anyagából, Bamberg, Németország, Bajor
              Erdő Nemzeti Park

2001      Válogatás a XX. O. G. Biennále anyagából, Moszkva, Magyar Nagykövetség

2001      A Magyar és a New York-i Rézkarcoló Művészek Egyesületének közös kiállítása,
              Miskolc, Miskolci Galéria

2001      A Magyar és a New York-i Rézkarcoló Művészek  Egyesületének közös kiállítása,
              New York, USA, National Arts Club (XV.Gramercy Park)

2002      A M.R.M.E.-nek kiállítása, Los Angeles, USA

2002      A M.R.M.E.-nek kiállítása, Csongrád, Városi Galéria,

2003      Magy. Rézkarcoló Művészek E.-nek kiállítása, Róma, Olaszország

2003      Magy. Rézkarcoló Művészek E.-nek kiállítása, Torino, Olaszország

2003      Bartók+Képzőművészet, Miskolc, Miskolci Galéria

2003      „Új lenyomat” (Fiatal grafikusművészek kiállítása), Budapest, Nádor Galéria

2003      „Nyomás” (Fiatal  grafikusművészek kiállítása), Budapest, Marczibányi Téri Műv. Központ

2003      „Grafika - Fotó - Grafika”, Budapest, A.P.A. Galéria

2004      Gyermelyi Grafikai Művésztelep - 2003, Budapest, Galéria IX.

2004      „Labirintus”, Budapest, Margitsziget, Víztorony

2004      „Miskolci képzőművészek”, Budapest, M. Képző- és Iparműv. Szöv. Székháza

2004      Gyermelyi Grafikai Művésztelep, Zsámbék, Lámpás Étterem és Galéria

2004      Gyermelyi Grafikai Művésztelep, Sopron, Trion Galéria

2005      Gyermelyi Grafikai Művésztelep, Budapest, Art 9 Galéria

2005      „Látványtól látványig”(Fiatal grafikusművészek kiállítása), Budapest, Vízivárosi Galéria

2005      Széchenyi Művésztelep Alapítványának éves kiállítása, Budapest, MAMŰ Galéria

2005      EURÓPAFRÍZ – Missionart Gal., Párizs, Magyar Intézet

2005      EURÓPAFRÍZ, Berlin, Collegium Hungaricum

2005      EURÓPAFRÍZ, Stuttgart, Magyar Kultúrintézet

2005      „100 nyomat – 100 művész”, Stuttgart, Inter Art Gal.

2005      „Kortárs magyar és szlovák képzőművészek”, Miskolc, Megyeháza Galéria

2005      Gyermelyi Grafikai Művésztelep, Zsámbék, Lámpás Étterem és Galéria

2005      MIKOR csoport, Eperjes, Safranko Galéria

2005      MIKOR csoport, Kassa, Cinema Art Kulturális Centrum

2006      Derkovits Gyula Képzőművészeti Ösztöndíjasok, Stuttgart

2006      „EURÓPAFRÍZ”, Róma, Magyar Akadémia

2006      Derkovits Gyula Képzőművészeti Ösztöndíjasok, Budapest, Ernst Múzeum

2006      Gyermelyi Grafikai Műhely, Csongrád, Csongrád Galéria

2006      „KOR –KÉPEK” (M. Képző- és Iparműv. Szöv.-nek kiállítása)
              Budapest, Budapest Kiállítóterem

2006      MIKOR csoport, Budapest, Duna Galéria

2006      „Változatok Rómára”  (A Római Magyar Akadémia ösztöndíjas művészeinek 2001–2005
              bemutatkozása) 
Budapest, Közép- Európai Kulturális Intézet   

2006      „PLUG” - MissionArt Galéria, Budapest, Műcsarnok

2007      Gyermelyi Grafikai Művésztelep 2003 – 2006, Mezőtúr, Városi Galéria

2007      „Hírtelen” (A Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának kiállítása),
               Budapest, Dorottya Galéria

2007      „100 Grafika, 100 Kortárs művész”, Budapest, M. K. E. Barcsay Terem

2007      „100 Grafika, 100 Kortárs művész”, Pécsi Galéria

2007      „Keresztmetszet” – A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének Képgrafikus
              Szakosztálya,
 Pápa, Somogyi József Galéria                                                

2007      MIKOR csoport, Miskolc, Miskolci Galéria

2007      MIKOR csoport, Beszterce. Románia

2008      Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének Képgrafikus Szakosztálya
              Budapest, Hegyvidék Galéria                                          

2008      MIKOR csoport ‘Paper no limit / Cultivated Land’, Przemyśl, Lengyelország
              (Galeria Sztuki Wspólczesnej)

2008      „400 cm²” című rajzkiállítás, Salgótarján, Nógrádi Történeti Múzeum

2008      MIKOR csoport, Kalocsa, Városi Kiállítóterem

2009      „XXI. századi mesék” (Magy. Képzőművészek és Iparműv. Szöv.)
              Pécs, Civil Közösségek Háza Gebauer Gal.

2009      „Nők a művészetben”, Budapest, Újpest Galéria

2009      „Egészen kis tájak”, Miskolc, Miskolci Galéria – Petró-ház

2009      II Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor kiállítása, Mezőtúr, Városi Galéria

2010      I. Országos Rajz Triennále, Salgótarján, Nógrádi Történeti Múzeum

2010      Miskolc – Kassa Régió Kiállítás, Róma, Olaszország, Magyar Akadémia

2010      „Belső utak”, Zsámbék, Lámpás Étterem

2010      „SzalonCukor”, Miskolc, Miskolci Galéria

2011      „Barokk – Minimál”, Gödöllő, Levendula Galéria

2011      „Új művészkert”, Tamási, Kindl Kupolagaléria

2012      „Múzsák kertje”, Gödöllő, GIM – Ház

2012      MIKOR csoport, Miskolc, Herman Ottó Múzeum

2012      „A szent és a profán” (M. Képző- és Iparműv. Szöv.-nek kiállítása)
              Budapest, Hegyvidék Galéria

2013      „55 nő, 55 szín”, Budapest, Újpest Galéria

2013      „In memoriam Lenkey Zoltán”, Miskolc, Miskolci Galéria, Feledy – ház

2013      III. Miszla Art Nemzetközi Képzőművészeti Szimpozion kiállítása, Budapest, RAM

2013      III. Miszla Art Nemzetközi Képzőművészeti Szimpozion kiállítása, Miszla

2013      32. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, Salgótarján, Dornyay Béla Múzeum

2013      EA LX/CXX, Sopron, Hetvennyolcas Galéria

2013      II. Országos Rajz Triennále, Salgótarján, Dornyay Béla Múzeum

2014      III. Miszla Art Nemzetközi Képzőművészeti Szimpozion kiállítása, Tamási, Tamási Galéria

2014      Miszla – Art III. Nemzetközi Képzőművészeti Szimpozion kiállítása
              Szekszárd, Agóra Művészetek Háza

2014      „Na mi ez m á’ megint?”, Sopron, Hetvennyolcas Galéria

2015      „Évi rendes beszámoló”, Sopron, Hetvennyolcas Galéria

2015      MIKOR csoport jubileumi kiállítása, Miskolc, Herman Ottó Múzeum, Papszeri Épülete

2015      Mazsaroff–díjasok kiállítása, Szófia, Magyar Kultúrintézet, Bulgária

2015      „TÁJ BOX” – Secco falka II. – Nemzetközi Festészeti Találkozó,
              Miskolc, Teátrum Pincehely Galéria

Díjak

1995      Barcsay Alapítvány díja

1995      Bárány András – díj

1996      Ausztria – Magyarország pályázat (Central Wechsel-und Credit Bank AG díja)

1996      A XVIII. Országos Grafikai Biennále-n a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának díja

1997      Barcsay Alapítvány díja

1997      A Miskolci Téli Tárlat díja
              (Elix-Bau 2000 Építőip. és Ker. Szolgáltató KFT. és a Diósgyőri Papirgyár)

2002      A XXI. Nemzeti és Nemzetközi Grafikai Biennále-n a Magyar Rézkarcoló Művészek
              Egyesületének díja

2003      A XVII. Miskolci Téli Tárlat díja (VM Hungária Hirdetésszervező és Tanácsadó KFT.)

2005      A XVIII. Miskolci Téli Tárlaton Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Önkormányzatának díja

2006      A  XXIII. Miskolci Grafikai Biennále-n a Missionart Galéria díja

2007      A XIX. Miskolci Téli Tárlaton (Középület és Lakásépítő ZRT díja)

2008      A „400 cm²” című salgótarjáni rajzkiállításon Borsod-Abaúj-Zemplén Megye
              Önkormányzatának díja

2011      Év Grafikája – díj (Magyar Grafikáért Alapítvány)

2015      Mazsaroff Miklós – díj

 

Ösztöndíjak

1998, 2001           Miskolc Megyei Jogú Város Pályakezdő ösztöndíja

2002                     Római Magyar Akadémia Képzőművész Ösztöndíja (utazás 2003.)

2004–2006           Derkovits Gyula Képzőművészeti Ösztöndíj

2009                     Miskolc Megyei Jogú Város Alkotói ösztöndíja

 

Fontosabb illusztrációs munkák

2000            Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára (CD+könyv)                              (Vox Artis)

2003            Liszt F.: Années de Pélerinage-Italie és h-moll szonáta (CD)                 (Vox Artis)

2005            W. A. Mozart: A varázsfuvola (CD)                                                         (Vox Artis)

2007            W. A. Mozart: Don Giovanni (CD)                                                           (Vox Artis)

 

Munkái közgyűjteményekben (válogatás)

Magyar Képzőművészeti Egyetem (Budapest), Miskolci Galéria, Herman Ottó Múzeum (Miskolc), Magyar Grafikáért Alapítvány, Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesületének gyűjteménye, CW. Bank (Bécs), Művelődési Ház (Kalocsa)

2008-ban Lenkey Zoltán emlékmappa elkészítése a grafikusművész eredeti rézlemezeinek utánnyomásával

 

Irodalom (válogatás)

Katalógus             (Vox Artis, 2002)

Katalógus             (Vox Artis, 2004)

Petneki Áron:       Horváth Kinga szűkszavúsága – Új Holnap, Művészeti, irodalmi, társadalmi
                             folyóirat 2004 ősz

Dobrik István:       Rend és titok (Horváth Kinga grafikáiról) – Hitel, Irodalmi, művészeti és
                             társadalmi folyóirat, XXI. évf. 2008. október

Eszik Alajos megnyitón elhangzó írása – Boltíves Galéria, Budapest „Utak, terek, történetek” című kiállítás, 2009

Bujdos Attila:       „Azt a szót használnám arra, ami történik, hogy változás” – riport,
                           Észak- Magyarország 2015. január 24.