Sikeres nemzetközi művészeti szereplés

 

 

9. alkalommal rendezték meg Szabadkán (Szerbia) a már hagyományos, fiataloknak szóló nemzetközi ex libris és kisgrafikai „seregszemlét” az Interetno Fesztivál keretében. A kiállítást a Népkör, Oláh Sándor Körgalériájában nyitották meg. A verseny témája a „a népi hagyományok ápolása” volt. A válogatott mezőnyben 7 ország oktatási intézményei, iskolái vettek részt többségében színes sokszorosító grafikákkal és ex librisekkel. A megmérettetésen magyarországi és határon túli magyarok szép számmal képviseltették magukat, de akadt argentin, kínai és indiai résztvevő is. 

A Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kultúra Intézetének 14 Képi ábrázolás szakos (3. évfolyam) hallgatója szerepelt eredményesen a kiállításon.

3 hallgató Arany Páva Díjat kapott: Csala Zsófia, Horváth Brigitta, Nagy Klaudia.

A tárlatra a három díjazotton kívül beválogatták még Barkóczi Fruzsina, Büte Péter, Hinkel Alexandra Kitti, Horváth Hajnalka, Kállai Krisztina, Kiss Nikolett, Kiss Nikolett (névazonosság), Korponai Viktória, Kovács Gergő, Makay Endre és Nagy József grafikáját is.

Két hallgató, Bacsa László Dávid és Balogh István a szintén nemzetközi, felnőtt grafikai kiállításon szerepelt sikeresen kiállítóként (a korosztály miatt).

A hallgatók sikereinek köszönhetően a szakmai zsűri Havasi Tamás eredményes grafikai felkészítő munkáját különdíjjal jutalmazta.